Podcaster
Episoden
09.08.2014
1 Minute
The Bestests* forever
Mit olvas a Világ?
Most megtudhatod!
Ez a mutató az utóbbi ötven évben kinyomtatott és eladott könyvek száma alapján készült. Vannak ennél több példányszámban nyomtatott könyvek is a történelemben, de azok nem kerültek eladásra, így feltételezzük, hogy az emberek nem is olvasták őket.
#10
Anne Frank - Anne Frank naplója
27 millió példány
Anne Frank 1942. június 12. és 1944. augusztus elseje között vezetett naplót: kezdetben csak magának írogatott, később, amikor megérett benne az elhatározás, hogy híres írónő lesz, elővette régi írásait és módszeresen átírta, javítgatta őket. Az volt a terve, hogy naplója alapján könyvet ír a háborúról, és hű képet fest benne a német megszállás éveiről Hollandiában. Korai halála - nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt vesztette életét a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborban - megakadályozta terve megvalósításában. Anne Frank naplója örök érvényű olvasmány, egyaránt szól az övéihez, hasonló gondokkal küszködő fiatalokhoz, az idősebbekhez, akik szeretnék jobban megérteni őket, és szól mindazokhoz, akik tudni akarják, mi történt a Prinsengracht 263. hátsó traktusában bujkáló családokkal a hitleri megszállás alatt álló Amszterdamban.
Az Anne Frank naplója című könyvet elolvashatod ITT: Anne Frank naplója
Hasonló Könyvek:
Dr. Nyiszli Miklós - Orvos voltam Auschwitzban (az író más könyveit megtalálod a linkre kattintva)
#9
Napoleon Hill - Gondolkozz és gazdagodj!
30 millió példány
Mi az, ami lehetővé teszi, hogy az egyik ember töretlenül előrejusson, alkosson, gyarapodjék és megtalálja a boldogságát - míg a másik egy-két próbálkozás után megfeneklik, és semmire sem viszi? Mi az, ami lehetővé teszi, hogy az egyik ember eredményesen fejlessze emberi kapcsolatait, növelje befolyását - míg a másik képtelen erre? Mi az, ami az egyik ember számára lehetővé teszi, hogy álmaihoz utat találjon a problémák és akadályok dzsungelén át is - míg a másik vak elszántsággal küzd, és nem jut semmire? Sok évvel ezelőtt Andrew Carnegie, a világ egyik leggazdagabb embere vendégül látta a könyv szerzőjét. Az idős iparmágnás a siker titkáról filozofált. Az akkor alig húszéves Hill ott hallott először a Titokról. Az eredmény: Carnegie megbízza őt, tanulmányozza, hogyan működik másoknál a Titok, tapasztalatait összegezve dolgozza ki a siker filozófiáját, fejlesszen ki egy Mestermódszert, és hasznosításra nyújtsa át a világnak. Így született meg ez a könyv. A Gondolkozz és gazdagodj! feltárja a Titkot, és megadja a Módszert. Első megjelenése óta egyedül csak Amerikában 42 kiadást ért meg, és a példányok szinte még ki sem kerültek a nyomdából, máris elkapkodták őket.
Hasonló Könyvek:
Rhonda Byrne - The Secret – A Titok (az írónő más könyveit megtalálod a linkre kattintva)
#8
Margaret Mitchell - Elfújta a szél
33 millió példányszám
Scarlett O'Hara, Észak-Georgia ünnepelt szépsége tizenhat esztendős, amikor e monumentális regény első lapjain találkozunk vele, és huszonnyolc, amikor elbúcsúzunk tőle. A közben eltelt tizenkét esztendő nem csak Scarlett életében sorsformáló időszak: átalakul szűkebb környezete, de tágabb pátriája, az amerikai Dél is - mert közben lezajlik az amerikai polgárháború, Észak és Dél harca, amely mindkét félnek mérhetetlen szenvedést okoz. Margaret Mitchell, maga is a Dél szülötte, tízévi gondos kutatómunka után részletes és hű képet fest a háborús Dél megrázó hétköznapjairól s a vereség utáni újrakezdés megpróbáltatásairól. A regény 1936-ban jelent meg Amerikában, s addig ismeretlen szerzőjét egy csapásra világhírűvé tette, néhány év alatt több millió példány kelt el művéből, s elnyerte a legrangosabb amerikai irodalmi kitüntetést, a Pulitzer-díjat. 1939-ben azóta is nagy sikerrel játszott filmet forgattak belőle Vivien Leigh, Clark Gable és Leslie Howard főszereplésével. A szép Scarlett O'Hara viharos szerelmeiről és örök szenvedélyéről, a családi birtokról szóló regény lebilincselő olvasmány.
Hasonló Könyvek:
Jane Austen - Büszkeség és balítélet (az írónő más könyveit megtalálod a linkre kattintva)
Emily Brontë - Üvöltő szelek (az írónő más könyveit megtalálod a linkre kattintva) #7 Stephenie Meyer - Twilight sorozat 43 millió példányszám
Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ideköltözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a mindennapi" csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő... Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik... A szerzőről: Stephenie Meyernek már nálunk is kultusza van, noha ez az első magyarul megjelenő könyve. Alkonyat (Twilight) című regényével üstökösként robbant be az amerikai irodalmi elitbe úgy, hogy közben tinédzserek és felnőttek millióit hódította meg. Twilight - A földkerekségen mostantól az Alkonyat a szerelem napszaka!
Hasonló Könyvek:
Stephenie Meyer - A burok (az írónő más könyveit megtalálod a linkre kattintva)
Cassandra Clare - A Végzet Ereklyéi (a sorozat eddig megjelent köteteit megtalálod a linkre kattintva; az írónő más könyveit megtalálod a linkre kattintva)
#6
Dan Brown - A Da Vinci kód
57 millió példányszám
A csavaros kód Leonardo műveiben rejtőzik. Kétségbeesett hajsza Európa székesegyházain és kastélyain keresztül. Végül fény derül az évszázadokon át titokban tartott, megdöbbentő igazságra.
"Egy lángelme szüleménye."
Nelson DeMille
A tanulmányi úton Párizsban tartózkodó Robert Langdon szimbólumkutatót telefonon riasztják egy késő esti órán. A Louvre idős kurátorát meggyilkolták a múzeumban, és érthetetlen kódot találtak a holttest mellett. Miközben Langdon és Sophie Veveu, a tehetséges francia titkosírásszakértő a rejtvény megoldásán dolgozik, elképedten fedezi fel a rejtett utalások nyomát Leonardo da Vinci műveiben - noha ezeket az utalásokat mindenki láthatja, a festő zseniálisan álcázta őket. A hagyományos thrillerregények kliséiből kilépő A Da Vinci-kód egyszerre villámgyors, intelligens és többrétegű; részletek sokasága és alapos kutatások eredménye. Az első oldalaktól a váratlan és elképesztő végkifejletig Dan Brown bestsellerszerző már megint mesterien bonyolítja a történetet.
Hasonló Könyvek:
Steve Berry - A Kolumbusz affér (az író más könyveit megtalálod a linkre kattintva)
#5
Paulo Coelho - Az alkimista
65 millió példányszám
Az alkimista nemzetközi bestseller, mely rajongók millióit bűvölte el szerte a világon. Egy Santiago nevű andalúziai pásztorfiú történetét meséli el, aki elhagyva szülőföldjét, átszeli az észak-afrikai sivatagot, hogy ráleljen a piramisok alatt rejtőző kincsekre. Vándorlása során egy cigány lánytól, egy magát királynak nevező férfitól és egy alkimistától kap útmutatást. Világi kincseket keres, ám utazása végén valódi gazdagságra lel: felfedezi az emberi lélek mélységeit. A pásztorfiú meséjének egyszerűsége megragadó, a belőle áradó bölcsesség tiszta és erőteljes. Emberséges, örök és szépséges üzenete szerint, ha figyelünk szívünk zenéjére, álmainkat követve megváltoztathatjuk a világot. Mágia, mítosz, álom és szerelem. Az élet mindennapi csodái. Végtelen utazás lelkünk mélyére.
Hasonló Könyvek:
Antoine de Saint-Exupéry - A Kis Herceg (az író más könyveit megtalálod a linkre kattintva)
#4
J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura
103 millió példányszám
A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében – vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündérek, féltündék, az ősi Nyugat-földe erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak. Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs. Göncz Árpád
Hasonló Könyvek:
Christopher Paolini - Örökség (a sorozat eddig megjelent köteteit megtalálod a linkre kattintva; az író más könyveit megtalálod a linkre kattintva)
#3
J. K. Rowling - Harry Potter
400 millió példányszám
A Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Philosopher’s Stone) az első része a J. K. Rowling által jegyzett Harry Potter sorozatnak, melynek főszereplője, az azonos nevű ifjú varázsló. A sorozat első része Harry első évét mutatja be a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában, ahol felfedezi saját képességeit, új barátokat és néhány ellenséget szerez. Újdonsült barátai segítségével az ifjú varázsló megpróbálja megakadályozni szülei gyilkosának, Lord Voldemortnak a visszatérését. A legtöbb kritikai visszhang pozitív volt, kiemelték a könnyed és lényegre törő történetvezetést, illetve a mű humorát. Negatív kritikaként, csak az utolsó fejezet elsietettségét fogalmazták meg. Az írónő írási stílusát Jane Austenéhoz hasonlították, aki Rowling kedvenc írója, illetve a gyermekkönyveiről elhíresült, Ronald Dahléhoz. Néhányan a viktoriánus és Edward-korabeli bentlakásos iskolák történeteihez hasonlították a történetet, mások szerint a modern világ társadalmi és etikai kérdéseivel foglalkozik. A Harry Potter és a bölcsek köve, a széria más részeivel egyetemben, rengeteg vallási közösség bírálatát vonta maga után és számos országban betiltották, azzal az okkal, hogy népszerűsíti a boszorkányságot. Ennek ellenére néhány keresztény kommentátor megjegyezte, hogy a könyv számos keresztény erényt mutat fel. Többek között az önfeláldozást és annak a tényét, hogy egyes döntéseink milyen mértékben befolyásolják későbbi személyiségünket. A kiadók mind dicséretesnek találták a könyvet, ami népszerűsíti az olvasást világszerte. A Harry Potter és a bölcsek kövét megjelenése és népszerűsége miatt több helyen is az oktatás részévé vált, kötelező olvasmányként és marketing formában. Hasonló Könyvek: Böszörményi Gyula - Gergő-regények (a sorozat eddig megjelent köteteit megtalálod a linkre kattintva; az író más könyveit megtalálod a linkre kattintva) #2
Mao Tse-Tung -
毛主席语录
Quotations from Chairman Mao Tse-Tung
820 millió példányszám
A kínai kommunizmus, a maoizmus szent könyve először 1964 áprilisában látott
napvilágot. A kínai Nagy Kulturális Forradalom alatt, 1966 és 1976 között a Vörös
Könyvecske mintegy 500 kiadásban és 50 nyelven jelent meg, összesen 5 milliárd
példányban. Ezzel a mennyiséggel minden idők második legnépszerűbb
bestsellerének számít a Biblia után. S bár majd négy évtizede magyar fordítása is
létezik, magyar kiadása mindezidáig nem jelent meg. A mű igazi kultúrtörténeti
kuriózumnak és hiánypótló kordokumentumnak számít.
#1
Szent Biblia
3 milliárd 900 millió példányszám
A biblia szó az ógörög byblion többes száma, jelentése „könyvek". (A
„könyvtekercs" jelentésű byblion szó pedig a byblosz szóból származik, amely
eredetileg az egyiptomi papiruszt, az ókorban íráshoz használt anyagot jelölte.) A
Héber Bibliában egyedül Dániel próféta nevezi „könyvek"-nek a szent iratok
gyűjteményét. A keresztények a Kr. u. 2. századtól fogva kezdték ezt a nevet az
Istentől származónak vallott iratgyűjteményükre alkalmazni. Ez az egyszerű név
találóan fejezi ki, hogy e műnek a rendkívülisége nem külső formájában van,
hiszen csak könyveket, látszatra más emberi művekhez hasonló írásokat
tartalmaz. A Bibliát gyakran egyszerűen „Írásnak", „Írásoknak" nevezik (Jézus és
az apostolok is használják ezt az elnevezést), továbbá „Isten Igéjének",
„Szentírásnak", „Könyvek Könyvének" is hívják. Az „Isten Igéje" elnevezés a
Bibliából származik: Isten prófétákon keresztül közölt kinyilatkoztatásának
megkülönböztető jelölésére szolgál. Ezen kívül Ézsaiásnál az „Úr könyve" néven
szerepel. Eszerint tehát a Biblia Isten könyve az emberek számára.
* best = legjobb (angol) *bestest = direkt helytelen fokozás, jelentése = legeslegjobb (használata: a Tigris színre lép c. animációs mesefilmben)
Mehr
Über diesen Podcast
Kultúrkedvelő egyéneknek - és másoknak.
Kommentare (0)
Melde Dich an, um einen Kommentar zu schreiben.