#65 Bértárgyalás - vendég: Baráth András
51 Minuten
Podcast
Podcaster
Beschreibung
vor 3 Jahren
Érezted már úgy, hogy dolgozol, hajtasz keményen, mégis mást
léptetnek elő és azok jutnak egyre feljebb a fizetési ranglétrán,
akik közel sem dolgoznak annyit, mint Te? Voltál már úgy,
hogy elégedetlen vagy a kereseteddel, mégis sokszor inkább magadat
emészted, ahelyett, hogy lépnél? Ma 10-ből 8 munkavállaló azt
gondolja, hogy Magyarországon bérről tárgyalni - pláne egy fizetést
újratárgyalni -, anélkül hogy beleszakadnánk a munkába, nem lehet.
Ezt a tévhitet szeretnénk megdönteni meghívott vendégünkkel, aki
bértárgyalási tippeket, technikákat hozott el nekünk. Podcast
témánk: Bértárgyalás Beszélgetőpartnerem, Baráth András, a
Gerilla Önéletrajz Műhely és Gerilla Mentor Klub alapítója,
vezető karrier-tanácsadó. András az Önéletrajzírók és
Karriertanácsadók Nemzetközi Szövetségének tagja és szakértője.
Csapatával több, mint 12 éve tanítja az álláskeresőket és már több
mint tízezer szakembert segítettek abban, hogy milyen technikákkal,
hogyan helyezkedjenek el sikeresen.

Weitere Episoden
20 Minuten
vor 7 Monaten
25 Minuten
vor 1 Jahr
30 Minuten
vor 1 Jahr
29 Minuten
vor 1 Jahr
24 Minuten
vor 1 Jahr
In Podcasts werben
Kommentare (0)